2008. 03. 17-18-19.

Jegyzőkönyv

Az ˝Eötvös József˝ Cigány – Magyar Pedagógiai Társaság Elnökségi üléséről.
Ideje : 2008. Március 17-18 -19.
Helye : 1045 Budapest, tél utca 64.
Jelen vannak : Jelenléti ív szerint.

Rácz Gyöngyi elnök üdvözli a jelenlévőket és megállapítja, hogy az ülés határozatképes.
A meghívóban közölt napirendet az Elnökség egyhangúlag elfogadta.

Napirend szerint:

Tájékoztató a 20 éves évforduló alkalmából rendezett Díszközgyűlésről .A Díszközgyűlésen az ország különböző megyéiből , és a fővárosból 300 –an vettek részt. Az alapító tagok, valamint a megyei tagozatok vezetői, pedagógiai – művészeti szakértők a Társaság által alapított Emléklapot és állami kitüntetéseket vettek át. Díszközgyűlés kulturális programján belül két kiállításunk volt. Péli Tamás festőművész emlékére meghirdetett Országos Gyermekrajz Kiállítás parlamenti anyagából válogatás és Molnár István Gábor Újpesti Roma c. fotókiállítás, illetve a Társaság kiadványaiból, munkáiból ajándékpéldányok kiosztása.
2008. január 9-től a Társaság közhasznú jogállású szervezet. Ebből következően nagyobbak a pályázati lehetőségek, de a feladatok is növekszenek. Ezért a pénzügyi tennivalókat megbízás alapján Könyvelői Iroda látja el. A pályázatok révén bővülhet a pedagógiai, kulturális tevékenység, a szakmát nyújtó képzés, illetve szakmai továbbképzés, valamint a tanácsadás, kutatás.
Előadó : Nagy Ferenc főtitkár ( Békés megye )

Kitűntetési javaslatok 2008. évre
KITÜNTETÉSI JAVASLAT
Szent-Györgyi Albert díj
kitüntetésre

Név: Borsos Árpád
Szül.: Sopron, 1944. szeptember 3.
Lakcím: 1037 Budapest, Mátyáshegyi út 20.
Isk. végzettség: egyetem
Szolgálati helye: szellemi szabadfoglalkozású, az „Eötvös József” Cigány - Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, az Eötvös-kutatócsoport tagja.
A kitüntetés átadásának tervezett időpontja: 2007. január 22., a Magyar Kultúra Napja

Kiegészítő életrajzi adatok:
1967-ben szerzett középiskolai tanári oklevelet a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. 1971-75. között a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimnázium igazgatója. 1975-től gimnáziumi felügyelő a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács VB. Művelődési Osztályán, majd ugyanitt 1978-tól 1989-ig osztályvezető. 1989-től 1996-ig a Művelődési Minisztérium Művészeti Főosztályán dolgozott.
1996-tól a Belügyminisztériumban a művelődési, ifjúságpolitikai, nemzeti és etnikai kisebbségi szakreferensi feladatokat látta el. 1998-tól 2002-ig osztályvezetője. Jelenleg a Pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Magyarország területi kulturális ellátottsága témakörben kutatást vezet.


A javaslat alapjául szolgáló tevékenység:
Eddigi munkája során – valamennyi funkciójában – a gyakorlati munka mellett foglalkozott elméleti, szervezetirányítási kérdésekkel. Megyei osztályvezetőként kezdettől fogva támogatta a Társaság cigány óvodások, általános és középiskolai tanulók tehetséggondozásának, felzárkóztatásának elméleti és gyakorlati megalapozását, a pedagógusok teljesítményen alapuló érdekeltségi rendszerének kialakítását. Részt vett a társaságunk által menedzselt a cigány érettségizett fiatalok bentlakásos szakképzését megalapozó képzési programok kidolgozásában. Közreműködésével vált állami vizsgatantárggyá a Cigány Kultúra és Művelődés c. tantárgy. 1992-től folyamatosan oktató, vizsgáztató, így képzésünkben a Kisebbségi Média szakembereinek és a Cigány Színház hivatásos színészeinek kinevelésében – szakmai munkássága – iskolateremtő.
Budapest, 2008.

KITÜNTETÉSI JAVASLAT
Apáczai Csere János-díj
kitüntetésre

Név: Somody Sándorné
Szül.: Mátraverebély, 1944. február 21.
Lakcím: 3077 Mátraverebély, Zagyva u. 15.
Iskolai végzettség: Óvónőképző
Szolgálati helye: nyugdíjas, az Eötvös József” Cigány - Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, a „Művészeti neveléssel foglalkozó Országos Bizottság tagja.
A kitüntetés átadásának tervezett időpontja: 2007. január 22., a Magyar Kultúra Napja.

Kiegészítő életrajzi adatok:
A Kecskeméti Óvónőképző Intézetben szerezte óvónői oklevelét 1967-ben. A mátraverebélyi óvodánál 1964. szeptember 1-től 1970-ig beosztott nevelőként, majd 1982-ig vezető-helyettesként, és 1982. augusztus 1-től nyugdíjazásig az intézmény vezetőjeként dolgozott. 1993. óta minden másnap művese kezelésre jár. Jelenleg a Vesebeteg Egyesület vezetője.

A javaslat alapjául szolgáló tevékenység:
Tevékenysége tette lehetővé, hogy a cigány gyermekek 1964-től a mai napig rendszeresen járnak óvodába. Ezt a gyönyörű települést a 22-es út szeli ketté, ahogy a cigány és magyar lakosságot is. Ebben a társadalmi közegben, ahol az intézményi oldalra csak szükségből mentek át. Az óvodájából iskolába lépő gyerekek egyre eredményesebben teljesítettek. A 80-as évek második felére már voltak cigány szakmunkások, érettségizettek és főiskolások az egységesülő faluban, akiket ösztöndíjjal támogattunk.
A kísérletvezetők között kiemelkedő a munkássága: az óvoda kapuját szélesre tárta minden szülő előtt. A természetszerető cigányokat bevonta a gyermekeknek készülő játékok, bábok, használati eszközök készítésében. Zenés, mesés foglalkozásokat rendszeresített a cigány szülők, gyermekek szerepeltetésével. Az országban nem csak a legszebb óvodát teremtette meg, hanem a cigány kultúrkincs feltárását, megelevenítését, megismertetését is szolgálta óvodája mint bemutató intézmény, tanácsaival ma is segít.
Budapest, 2008.





KITÜNTETÉSI JAVASLAT
Apáczai Csere János-díj
kitüntetésre

Név: Szabó Károlyné
Szül: Nyírtura, 1944. márc. 30.
Lakcím: 4440 Tiszavasvári, Dózsa Gy. út 12/a.
Isk. végzettség: főiskola
Szolgálati helye: nyugdíjas, az Eötvös József” Cigány - Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei tagozatvezető.
A kitüntetés átadásának tervezett időpontja: 2007. január 22., a Magyar Kultúra Napja.

Kiegészítő életrajzi adatok:
Tanítói oklevelet a Debreceni Tanítóképző Főiskolán szerzett. Pedagógusi pályáját a tiszavasvári Vasvári Pál Általános Iskolában kezdte. Húsz évig igazgatóhelyettes, majd igazgató. Az országban is kiemelkedően hátrányos helyzetű cigány faluban, Csenyétén egyedüliként vállalta az igazgatói és egyben a tanítói feladatokat 1998-2002 között.

A javaslat alapjául szolgáló tevékenység:
A gyermekek és a hivatástudat, a szociális érzékenység tartotta meg a pályán. Az általa vezetett iskolában a tanulók több mint fele cigány etnikumú, sok közülük veszélyeztetett. Kiemelt célja volt elérni, hogy ezek a gyerekek eredményesen fejeznék be az általános iskolai tanulmányaikat, megfelelő tudással induljanak középiskolába, tudjanak beilleszkedni a többségi társadalomba identitásuk megőrzésével. A Kárpát-medencei Tehetségkutató-gondozó tevékenységünk szervezője, továbbképzéseink előadója. Az erdélyi árvíz idején több hónapra egy egész osztályt befogadott és tanított az iskolában.
A „Cigány - Magyar Barátságért” alapított elismerés keretében több megyei, illetve tiszavasvári ösztöndíjasunk végzett középiskolát, egyetemet.
Budapest, 2008.

KITÜNTETÉSI JAVASLAT
Apáczai Csere János-díj
kitüntetésre

Név: Bányiczki Lászlóné
Szül: Tállya, 1952. október 13.
Lakcím: 3532 Miskolc, Győri-kapu u. 73.
Isk. végzettség: egyetem
Szolgálati helye: BAZ Megyei Közművelődési és Idegenforgalmi Intézet, az „Eötvös József” Cigány - Magyar Pedagógiai Társaság alapító tagja, BAZ megyei tagozatvezető.
A kitüntetés átadásának tervezett időpontja: 2007. január 22., a Magyar Kultúra Napja.
Kiegészítő életrajzi adatok:
1971-91 között könyvtárosként, majd népművelőként dolgozott. A BAZ Megyei Pedagógiai és Közművelődési Intézet 1991-es megalakulása óta a megyében élő nemzeti és etnikai kisebbségek és a határontúli magyarság – ezen belül a magyar nyelvű cigányság – oktatási és művelődési tevékenységének segítése. A feladat témafelelőseként 1999. április elsejével a BAZ Megyei Művelődési és Idegenforgalmi Intézethez került.
Javaslat alapjául szolgáló tevékenység:
A Társasággal együttműködve indította a megyei kisebbségekkel foglalkozó pedagógusok szakmai képzését. Évente négy-öt alkalommal, a szakmai tapasztalatcseréket, módszertani továbbképzéseket. Így kialakult egy negyven - ötven fős pedagóguskar, akik a cigány gyermekeket nevelő-oktató pedagógusok szakmai fórumát alkotják. Érezhető a szemléletváltás, az eredményesebb felzárkóztatás, tehetséggondozás. Évről-évre több a közép- és felsőfokon tanuló cigány diák. A megyében a legnagyobb az ösztöndíj alap. Rendszeresen kerül sor az ösztöndíjasok nyári táborára, melynek elsődleges célja a megyei cigány értelmiség kinevelése. Mozgóképképzésünk, szakmai továbbképzésünkön jelenleg is többen tanulnak a megyéből. Szaktanácsadóként támogatja a határon túli cigányság kulturális, művészeti tevékenységét.
Budapest, 2008.

Előadó: Varga Istváné (BAZ megye)

Pedagógiai, kulturális, kutatási beszámolók
a/ országos gyermekrajz vándorkiállítás. Konferencia az időszerű pedagógiai és művészeti kérdésekről.

Előadó: Farkas Anna pedagógia ügyvivő ( Budapest )

b/ Kulturális rendezvények
Cigány kultúra és művészeti ismeretek. c. filmsorozat készítése, vetítésének II. félévi programja:
Baranyi Mária: Zsani c.filmje 2007.julius 15.
Kovács Zoltán: Szecső a táncművész c. filmje 2007. augusztus 5.
Géczi István: A Hilda fia c. filmje 2007. augusztus 18.
Molnár István Gábor: A fény a színek anyja c. filmje 2007. szeptember 15.
Péli Tamás Emlékműsor 2007. november 22.
A Társaság színi képzésén végzett hallgatók irodalmi összeállítását láthattuk és levetítettük.
Kovács Ádám: Péli Tamás világszemlélete c. filmjét.

Előadó: Molnár István Gábor Kulturális ügyvivő

c/ Eötvös József Kutatócsoport tevékenysége, és országos felhívása
Komplex közéleti felkészítést tervezünk, amelynek szerves része a helytörténet, honismeret, népismeret. A felkészítés során kutatható archívumot, adatbázist kívánunk összeállítani, mely segítené a velünk élő történelem feltárását, bemutatását az idősek és fiatalok párbeszédét és fejleszti a közösségeket.
Helytörténet:
A kutatás témája
A kutatáshoz rendelkezésre álló források felsorolása (helyi önkormányzat irattára, helyi- megyei országos- levéltárak, gyűjtemények, múzeumi anyagok, magángyűjtők)
A kutatás – anyaggyűjtés során kialakult – kialakítandó személyes kapcsolatok alapján készített – készítendő interjúk, visszaemlékezések – tömörített tartalma
Gyűjteményi tevékenység – tárgyi emlékek, például: bútor, használati eszközök, ruhák, szerszámok stb.
iratanyagok – oklevelek, igazolványok, levelek stb. aprónyomtatványok – meghívók, hirdetések, szórólapok, színlapok, kiadványok, tájékoztatók.
Népismeret:
A kutatás témája
A rendelkezésekre álló források feltárása, bemutatása
A helyi cigány hagyományok, szokások, mesék, mondókák stb. leírása
Mesterségek leírása, szemléletes bemutatásra előkészítése (illusztrálás módja - rajz, fénykép) Interjúk készítése cigány mesteremberekkel, alkotókkal, művészekkel
Riportok települési és kisebbségi önkormányzati illetve civil képviselőkkel, aktivistákkal
A felsorolt feladatok közül szükséges megoldani az 1-2. pontokban foglaltakat. A további pontokban egyet-egyet kérünk feldolgozni.
A feladatok megoldásához szakmai segítséget nyújtunk elérhetőségeinken keresztül.
A Társaság anyagilag is támogatja a kutatást. A jelenlegi feladatokhoz a Társaság nevére és címére kiállított számla ellenében 10.000.Ft-ig terjedő összeggel a dologi kiadásokra támogatással segíti a pályázók munkáját.

Előadó: Molnár István Gábor Kulturális ügyvivő

2008.első félévi programok, feladatok
A Társaság felnőttképzési programjainak kommunikációja 2008. január 01-től június 30-ig. Az archívum anyagainak átnézése, válogatása, szerkesztése. Az Újpesti TV-el műsorsorozat gyártása, bemutatása.
Dankó Pista Országos Emlékműsor, dalköltő születésének 150. évfordulójának tiszteletére, 2008. március 01.
˝Cigányként teret nyerni, s adni mindenkinek˝ című szöveggyűjtemény a közép-és a felsőfokú oktatás - képzés számára, szerkesztő: Molnár István Gábor
Nemzetközi szakmai együttműködés fejlesztésének előkészítése:
Ausztria, Bulgária, Szlovákia, Románia, Ukrajna.
Látogatás Kárpátalján, tagozatok tapasztalatcseréje, 2008. április 17-23.

Előadó: Rácz Gyöngyi elnök

Határozatok

1/ Az elnökség egyhangúlag elfogadta a főtitkári tájékoztatót /1/ 2008./
2/ Az elnökség egyhangúlag döntött Könyvelői Iroda megbízásáról /2/ 2008./
3/ Az elnökség egyhangúlag döntött kitüntetésre történő előterjesztésről /3/2008./
4/ Az elnökség egyhangúlag elfogadta a pedagógiai, kulturális és kutatási beszámolókat /4/2008./
5/ Az elnökség egyhangúlag elfogadta a Társaság 2008. első félévi kiemelt programjait /5/2008/ .


kmf


Jegyzőkönyvvezető: Ujváriné Molnár Melinda




Elnök: Rácz Gyöngyi