A Montessori óvónő


A fiatal tanfelügyelőnő esztendők óta tapasztalta, hogy az iskolák év vége közeledtével nagy lendülettel szervezték a felső tagozatos diákok nyári táborát. A névsorból sorra kimaradtak a kistelepüléseken élő, nehéz sorsú gyerekek. A megye iskoláit járva, jól ismerte a tanulók szociális hátterét, szívós életüket, másságukat. Tudta, hogy ezek a növendékek a faluk határainál messzebbre még nem jutottak és a nyarakat a mezők dűlő útjain, erdő szélein töltik. Márta briliáns programjával elhatározta, hogy az Ő számukra „Nyári olvasó¬tábort szervez". Azt szerette volna, hogy a pihenő-szórakozó táborban ismerkedjenek meg a megye nevezetességeivel, az iskolai tantárgyak némelyikét gyakorolják, pótolják. Ismerkedjenek meg a többségi társadalom kultúrájával úgy, hogy a sajátjukat is ápolják. Ebben segítségére voltak a legjobb pedagógiai szakemberek. Több órát, napot töltöttek a tanulókkal. Különböző helyeken ütöttek tanyát, ott, ahol a történelmi múlt is tetten érhető volt.

1986-ban csöppentem az olvasótáborba. Akkora már három sikeres év állt mögöttük. Éppen Mohácsra indultunk, 12 településről érkeztek. Tanúja voltam a 35 gyermek boldog találkozásának. Az olvasótáborosok évközben is két alkalommal eljöttek Pécsre, hogy kiürítsék a tarisznyájukból gondjaikat. Ilyenkor sok szó esett a továbbtanulásukról. Nagy kihívás volt számomra a serdülőkorú gyerekek között dolgozni. Annak dacára, hogy 25 éven keresztül foglalkoztam, neveltem az etnikai kisebbséghez tartozó óvodásokat és iskola előkészítést is végeztem (akkor léteztek még a cigánytelepek). A másságukból eredő életmódjukat - ősi hagyományaikat és kultúrájukat megismertem, arra építettem. Lényeges volt a családdal való szoros együttműködés és a táborozók esetében is nagy hangsúlyt fektettünk erre. Az iskolák és a szülők is azon voltak, hogy a táborból ne morzsolódjon le senki.
Huber Márta nagyszerű irányítása mellett figyelemmel kísértük és segítettük a továbbtanulásukat és a pályaválasztás útját. Tudtuk szándékaikat, ki milyen pályára szeretne menni.

Mohács után eljutottunk Orfűre, Pécsre, Szentlőrincre, Siklósra, Veszprémbe. Nagy kirándulást tettünk Belgiumba. Végigutaztuk fél Európát. Jártunk Kölnben - Nünbergben - Brüsszelben, Achen, Blüss nevezetességeit megcsodálhattuk, Belgiumban: Buvresben tíz napot töltöttünk. A gyerekek együtt fürödtek a tengerben. Mindmegannyi élményt élhettek át együtt ezeken a helyeken. (Erről írok majd a továbbiakban.)


A nyári olvasótábor után számtalan levélben számoltak be arról, hogy hogyan élnek és merre tartanak. (Életútjaikkal is foglalkozom folyamatosan.) Pl. Tünde rendó'rtiszt szeretett volna lenni a Baranyai Kapitányságon, minden segítség adva volt számára, végül a Zsámbéki Tanítóképzőben tanult. Ibolya egészségügyi főiskolát végzett, Pécsett a Tüdőszanatóriumban, ma a Megyei Kórházban dolgozik. Zoli a „fecske raj" tagja, ács szeretett volna lenni, de megfutamodott. Tibi azóta zenekarban gitározik, Csuszpi anyaságot vállalat, gyermeket szült, elhozta hozzám megmutatni. Katit, Zsuzsit és a többieket Mártival terelgettük. Irénke örökre eltávozott közülünk.

A siklósi táborban találkoztam utoljára a gyerekekkel és a leghűségesebb levelezőmmel, Orsós Erikával.
Orsós Erika Sásdon lakott. Édesapja nagy tiszteletben álló gázszerelő volt. Magyarszékre költöztek. Megsárgult leveleit böngészem és az életéből felvillantok néhány epizódot:
A ballagására is meghívott 1995/96-ban a Pécs Kodály Zoltán Gimnáziumban érettségizett. A IV. A. osztály névsorában megtalálom a 21. sorban a nevét. A névsor felett Juhász Gyula verse a lelkük lámpása:

„Lehet, hogy gyenge még a hangunk, Lehet, hogy léptünk még bizonytalan, de indulunk, a szépet, jót akarjuk, S érezzük, hogy hitünknek szárnya van."

A meghívó a Szanatóriumban ért utol. így nem élhettem a meghívással.

- Semmi baj! - írja. „Azt sajnálom, hogy nem a tengerparton nyaral." Beszámol az érettségi alatt történt nehézségeiről. Majd folytatja:
- „A táborban mindig feszülten figyeltem, hogy Pápai Zoli és Derdák Tibi franciául beszélgetnek. Ott határoztam el, hogy én is megtanulom a nyelvet. Tessék megkapaszkodni, franciából levizsgáztam, 4 nyelvet beszélek: magyar, beás, német és francia! Csuda Jó!!!"
- „Most hova tovább?" Sorolja: Pécsett a Székesegyházban kántorképzőbe járok. Ha azt elvégzem, gyerekeket is taníthatok a zene gyönyörűségére."

Eszembe juttatja az utolsó siklósi tábort, ahol a zeneiskolában tanult vizsgadarabját, Mozart F-Dúr szonátáját zongorázta. (A Pécsi Körzeti Adás Cigány Magazinja is közvetítette.) Ma is hallom a zenéjét, és magam előtt látom átszellemült arcát játék közben. Majd így folytatja:
- Mindenképpen a cigánygyerekeket szeretném tanítani a Gandhi Gimnáziumban." (1 évet dolgoztam a TV-nél).
- „Komlón a Kazinczy Gimnáziumban indult egy két éves képzés, ha okos leszek elvégzem, felsőfokú ügyintéző titkárként alkalmaznak, német nyelven."
Uramisten! - sóhajtok: Ennyi terv? Mennyi akarat?!

Színes levélpapírom sorai a koperták tele vannak virágokkal - amik soha nem hervadnak el! A sorok között megsárgult betűk, szavak megdobogtatják a szívemet: „A sásdi plébános közbejárt értem, Münchentől harminc kilométerre egy településen „bébiszitter leszek". Új világba kerülök! - izgalmas ugye? Mielőtt elindulok nem találkozhatnánk a pályaudvaron? Sajnos nem jött össze. Az idő végzi a dolgát.
Egy év múlva Erika sorai meglapultak a postaládámban. Tágra nyitom a szememet, alig tudom kibetűzni a város nevét: - „Luzern" Ebben a szép svájci városban nyaraltam egy egész héten. Gyönyörű élmény volt" - közli velem Erika. Régen játszott zongorajátékára újra emlékszem, és ismét átélem a sorokkal a múlt örömét, az időt, amit a táborban vele, velük tölthettem.

Fogyatkoznak napjaim, megkezdődött lelkemben a visszaszámlálás ideje. Erika képe minduntalan felidéződik bennem. Kotorászom az összegyűjtött levelei között. Hirtelen elhatározásomban telefonálok: Vajon hol van? Hogy megy a sorsa?
Magyarszék. Megtalálom az Orsós nevet, gázszerelő! Ő az édesapja, talán hírt hallok felőle. - Üzenetrögzítő válaszol. Elcsigázottan lerakom a készüléket, magamba roskadom. Átkozott nyavalyám miatt nem búcsúztam el tőle amikor hívott! Végső elkeseredésemben abbahagyom a kutakodást. A telefon megcsörrent, összerezzenek a hangra:
- Orsós gázszerelő vagyok. Kerestek?
A meglepetéstől alig tudok megszólalni. Bemutatkozom, én Erika után érdeklődöm.
- Maga az táboros Gizi néni?
„Erika nagyon jól van, Montessori óvónő - Münchenben elvégezte az iskolát és most Svájcban Montessori óvónőként dolgozik. Van két kisgyerekük. Férjhez ment egy gitárművészhez, jól vannak. Boldogok! Majd ha telefonál, megmondom hogy kereste - a telefonszámát is megmondom neki. Jó lány -mindig hív minket." Hogy van? Ne legyen ám beteg! - vigasztal.
- Az én unokám orgonát tanul, Király Csaba a mestere, december 14-én lesz a Bazilikában a hangversenye.
- Feltétlen meghallgatjuk a feleségemmel!
A hóvihar miatt nem találkozhattunk!
Ismét matatok a levelek között. A ballagási meghívón Erika kézzel írott soraira bukkanok. Adamis Anna gondolatait véste rá; - „Arra születtem, hogy kisgyerek legyek.
Anyám mellett játsszam a hosszú éveket.
Arra születtem, hogy felnőtt legyek,
s megértsem a szóból azt amit lehet.
Végül arra jöttem én a világra,
hogy megértsem azt,
hogy nem vagyok hiába."

Legyen szerencséd Montessori óvónő, mert „érted"! Példaértékű eddig is az életed!