Kezemben tartom a Fővárosi Bíróság 1989. június 20-án keltezett végzését, amely tudósít arról, hogy az „Eötvös József” Cigány-Magyar Pedagógiai Társaságot (székhelye: Budapest, IV., Tél u. 64.) az 1989. évi II. törvény 15. § (1) bekezdése alapján 187. szám alatt a társadalmi szervezetek nyilvántartásába vette. Ezzel jogilag elismerést nyert az a szervezet, amely 1986 óta bontogatja szárnyait, s azóta is társadalmi munkában sokat tett a cigány nevelés és kultúra ügye érdekében. A Társaság elnökével beszélgetünk a Társaság megalakulásáról, valamint a „Cigány nevelés és kultúra” címet viselő időszaki kiadványról.

F.E.: Milyen szándékkal és céllal jött létre a Társaság?

R.Gy.: Társaságunk feladatait az Alapszabályunkban rögzítettük. Segítséget kívánunk nyújtani a cigány gyerekek nevelésével, oktatásával, művelődésével foglalkozó cigány és nem cigány pedagógusoknak.
Pedagógusok, szülők és a cigány értelmiségiek hosszú ideje szorgalmazták, hogy hozzunk létre egy társadalmi szervezetet, tehát e társadalmi óhaj hatására 1986-ban Mezőberényben született meg az alapító okirat és alakult meg a Társaság. A megalakulást a cigányság egész állapota indokolta, mert a társadalmon kívüli cigányság legvédtelenebb rétegének, a gyermekeknek egyáltalában nem épült ki intézményhálózata. Ugyanakkor a közoktatás nem hajlandó tudomásul venni, hogy a cigány gyerekeket nevelő pedagógusok 90-95 százaléka magyar. Nem érdekli, hogy milyen nehéz tárgyi, intézményi feltételek között dolgoznak, hogy a cigány gyerekek ilyen helyzetben teljes mértékben kiszorulnak a művelődés és közoktatás hatóköréből.
Formálisan több mint száz „cigány” iskola tagiskolaként működik. Nincsenek ellátva a kötelező taneszközökkel, és idáig nem kapcsolódhattak be a szakirányú felkészítésekbe sem. Köztudomású, hogy az egyetemeken, a főiskolákon ilyen jellegű képzés nincsen.
Ilyen előélet után vált nyilvánvalóvá és társadalmi igénnyé a Társaság létrehozása annak ellenére, hogy akkor még nem létezett egyesülési törvény.
A pedagógusokkal és cigány értelmiségiekkel együtt 1989 áprilisában dolgoztuk ki a Társaság Alapszabályát és nemzetiségi programját. A Társaság május 6-án alakult meg hivatalosan, mint érdekvédelmi szakmai országos társadalmi szervezet. A bejegyzést 1981. júlnius 20-án jelezte vissza a Fővárosi Cégbíróság.

F.E.: Gondolom, többek között a Társaság azért cigány-magyar egyesület, mert a cigány gyerekek ügyét cigányoknak és nem cigányoknak egyaránt képviselniük kell.

R.Gy.: Igen, mi egyaránt Társaságunk sorába hívjuk a cigány és nem cigány szülőket, pedagógusokat, népművelőket, aktivistákat, mindenkit, akinek fontos a cigány gyerekek fejlődése. De azokat is, akik a cigány kultúra feltárását, népszerűsítését magukra vállalják. S ez a cigány társaság létrejöttének másik fő feladata: az oktatást és a kultúrát egységben kell képviselnünk. Úgy gondoljuk, más nemzetek, nemzetiségek esetében sem választható el egymástól a nevelés és a kultúra. A Társaság másik fő funkciója tehát az oktatás és a kultúra egységének képviselete. S lapunk, azaz jelenleg még időszaki kiadványunk ezért is viseli a „Cigány nevelés és kultúra” címet.

F.E.: Hogyan alakult meg a Társaság, mikor kezdődött el a szervezése és kik a tagjai?

R.Gy.: A társaság 1986tól kezdett működni, helyileg szerveződni. Azóta dolgozunk, majd minden megyében kialakultak tagszervezeteink. 1989-től, amióta az egyesülési törvény erre módot adott, bejegyezve működünk. Az Alapító levelet 200 cigány és nem cigány értelmiségi írta alá, illetve több mint 100 intézmény, így körülbelül tízezerre tehető a Társaság tagsága. Egy intézményben kb. 50 taggal számolhatunk.

F.E.: Milyen anyagi fedezettel dolgoznak?

R.Gy.: Mivel Társaságunk állami feladatot is ellát, úgy gondoljuk a Minisztérium támogatni fog annak ellenére, hogy az ügyintézők között nincs cigány származású. Mi úgy érezzük, a jó megértés érdekében fontos volna cigány témafelelős.

F.E.: A Társaság alapvető feladata tehát a cigány gyerekek óvodás kortól felnőtt korig tartó oktatásának-művelődésének az elősegítése. Miért kell ehhez külön társadalmi szerv? Nem elégséges az állami intézmény munkája?

R.Gy.: Az állam sajnos jó szándékán túl nem sokat tett ebben a 40 évben ezen a területen, s ez nemcsak anyagi kérdés, hanem hozzáállás és erkölcsi kérdés is. Mi felismertük, hogy a mi felemelkedésünk, a cigányság felemelkedésének útja nem csupán anyagi helyzetünkhöz nyújtott akármilyen segítség, bár az is fontos, hanem elsősorban az, hogy szellemileg, tudásban fejlődhessünk, emelkedhessünk. Mi úgy látjuk, a magyar közoktatásnak az a hibája, hogy nem veszi figyelembe a kisebbségek kultúráját és identitását, nem segítve oktat, és ezért nemcsak nem tudja megfogni a gyerek lelkét, de jó módszert sem talál arra, hogy az iskolába csalogassa őket.

F.E.: A magyar közvélemény nagy része úgy véli, hogy a cigány gyerekek nem szívesen tanulnak, s a szülőkben sincs erre irányuló motiváció.

R.Gy.: Ez így félreértés. A cigány gyerekekben is, a szülőkben is van tanulásra irányuló motiváció, de nincsenek felvilágosítva a módjáról. Nincsenek a szülők megfogva. Az én tapasztalatom az, hogy a gyerek csak akkor fog tanulni, ha iskolatársként a szülőt meg tudja nyerni. Ezért Társaságunk azt a feladatot állította maga elé, hogy a cigány szülők felvilágosításának szükségességéről meggyőzze az iskolát. Feladatunk, hogy a cigány családokkal szervezetten megismertessük azt, hogy az iskolában mi a helyzet, hogy a szülő beleláthasson, mint ahogy az óvodában ma már erre módja van, hogy bemehessen megnézni, hogyan foglalkoznak a gyerekével. Ha ez nem így történne, akkor ez pont olyan lenne, mintha egy 3 éves gyereket elvinnének a katonaságba. A cigány szülő sokkal szívesebben engedné a gyerekét oda, ahol tudja, hogy mi történik. Neki eddig nem volt erről véleménye, nem volt belátása, és ezért félti a gyerekét. Társaságunk cigány szülő tagjainak nagy feladata van. Ezért lépett fel igényként, hogy létre kell hoznunk gyermekérdekeket érvényesítő szervezetünket.
Nekem is hasonló tapasztalataim vannak. Amikor én iskolába indultam, édesanyám azt mondta nekem, hogy jobban figyeljek a tanító nénire, mint őrá, mert nagyon sokat kapok tőle. Azt gondoltam, hogy a világon a legnagyobb dolog tanító néninek, tanárnak lenni. Ezen pedagógusok mégse ismerik a gyerekeket eléggé. Az én szüleim sem jártak be az iskolába, ötödikes voltam, amikor behívatták őket. Ezért, és ebből vonom le azt a fontos következtetést, hogy nemcsak a gyereket, hanem a szülőket is nevelni kell, mert csak ez képes a távolságot csökkenteni.

F.E.: Tehát nemcsak a gyereket, hanem a szülőket is tanítani kellene?

R.Gy.: Igen, a gyerekekkel párhuzamosan a szülőkkel is foglalkozni kell, és én ezt a párhuzamosságot nagyon fontosnak tartom. A mi pedagógiai társaságunk többek között azért jött létre, hogy ezt tudatosítsák, és tegyenek lépést a pedagógusok felé, hogy ők is megértsék, hogyan kell foglalkozni nemcsak a cigány gyerekekkel, de a cigány szülőkkel is.
Igen, mi ezeket a tapasztalatokat megfontoltuk és azért hoztuk létre a Társaságot. A mi pedagógiai társaságunk már az idén egy féléves, jól sikerült továbbképző tanfolyamot szervezett a pedagógusok és közművelők számára, amit a jövőben szeretne folytatni. Ezen a továbbképző tanfolyamon kb. 250 fő cigány és nem cigány pedagógus, népművelő, illetve szociális munkás, családsegítő vett részt.

F.E.: Lenne egy más jellegű kérdésem. Tudjuk, hogy manapság sok cigány szervezet jött létre. Ez a Társaság hogyan viszonyul a többi cigány szervezethez?

R.Gy.: A mi Társaságunk teljesen nyitott. Szeretnénk a többi cigány szervezettel megvitatni, megoldani a problémákat. A magam részéről úgy ítélem meg a helyzetet, és hosszú ideje azon munkálkodom lehetőségeimen belül, hogy a meglévő szervezetek üljenek össze, egyesítsék elképzeléseiket, erejüket a feladatokat illetően. Az oktatás, nevelés, művelődés helyzetét meg kell beszélni, hogy egy egységes álláspontot alakítsunk ki. Ha nekünk van egy elképzelésünk, az még nem jelenti azt, hogy meg is tudjuk valósítani. Megvalósítani akkor fogjuk tudni, ha az összes szervezet magáévá teszi.

F.E. Éppen erre a széthúzásra szeretnék rákérdezni, hisz a közvéleményt igen érdekli, hogy miért van vita a különböző cigány szervezetek között, és mi ennek az oka?

R.Gy.: Nem is igazán elvi kérdések körül alakultak ki viták a szervezetek között. Inkább személyi érdekek kapcsán jöttek létre azon értelmiségi emberek soraiban, akik hosszú évek óta tevékenykednek és csinálják ezt a munkát kudarcok és eredmények mellett, és most azt szeretnék - ez emberi dolog -, hogy az eredményeket magukénak vindikálhassák.

F.E.: Engedjenek meg egy kontrollkérdésnek beillő felvetést. Ha létrejönne egy egységes cigány szövetség, amely képes lenne felvállalni az oktatás munkáját is, tehát azt, amit maguk csinálnak, akkor megszűnne ez a társaság?

R.Gy.: Szerintem erre ma még nincs mód. Nincs mód arra, hogy egy egységes szervezet jöjjön létre. Ez igen távoli. Jelenleg ma egyedül a mi társaságunk az, amely évek óta párbeszédet folytat a saját tagságával, s ezeket az embereket egyrészt nem lehet elhagyni, másrészt úgy gondolom, hogy meg kellene nézni először, mit tudnának felvállalni mások.

F.E.: Mi a véleményük, létezik-e előítélet a társadalomban, és ehhez az Önök társasága hogyan viszonyul?

R.Gy.: Nagyon erősen létezik. Én addig, amíg a művelődés területén nem dolgoztam, nem tapasztaltam ennyire az előítéleteket. Ma azt tapasztalom, hogy a tárcák közül a művelődésügy a leghátrányosabb helyzetű. Ez is oka, hogy a cigányság problémáját „elutasítja”.
Az előítéletnél én azt tartom a legveszedelmesebbnek, ha magának az emberi fejlődésnek a kibontakozását akadályozza. Mert ha valaki nekem azt mondja, hogy cigány vagy, az vagyok. De mikor engem tevőlegesen megakadályoz abban, hogy érvényesülni tudjak, ez már veszélyes. És nagyon sok cigány él ilyen viszonyok között.

F.E.: A lapjuk hogyan fog harcolni az előítéletek ellen, illetve mit fog képviselni, esetleg cigány előítéleteket a magyarok irányában?

R.Gy.: Mi nem vagyunk nacionalisták. Nekünk cigányoknak haza kell, olyan, amelyet szívvel, lélekkel, ésszel támogatok, amely az egész életemnek értelmet ad, amelyben tevékenykedek, nem pedig egy földrajzi hely, egy ország csupán.

F.E.: Ha már itt tartunk, kérem, mutassák be a lapot. Az a lap, amit az olvasó a kezében tart, a Társaság kiadványa. Időszaki vagy rendszeres kiadvány? S mi a célja?

R.Gy.: Ma még időszaki kiadvány, de szeretnénk állandósítani. A lappal is, amint a címében áll, szeretnénk kifejezni a nevelés és a kultúra elválaszthatatlanságát. Jó lenne, ha erre lenne egy könyvkiadónk, egy lapgazdánk. Mi azt szeretnénk, ha valaki ezt elolvassa, erőt meríthessen belőle. Ne panaszokat halljon, hanem erőt, energiát kapjon életéhez, munkájához, küzdelméhez.

F.E.: Gondolom az elmondottak úgy foghatók fel, mint kiadványuk hitvallása.

R.Gy.: Igen.

F.E.: A lap eladásának a kérdése nemcsak gazdasági, hanem szervezési próbatétel is. Ezzel kapcsolatban még egyszer rákérdezek az előítéletekre. Itt kétféle előítélet lehetséges. Az egyik a cigányok, a másik a nem cigányok irányába.

R.Gy.: Persze, hát hogyne lenne! Amikor nem ismerhették meg valóságosan egymást az emberek. Mert sajnos a cigányság iskolázatlan és gyengén fizetett rétege a társadalomnak, akinek a kenyérért való harc minden. És ezt mások is észreveszik a tartásán, a szemén, a mozdulatain, erejét felemészti, sokszor kerül kiszolgáltatott helyzetbe, s azok, akikkel kapcsolatba lép, azok is nyilvánvalóan iskolázatlanok, ami egyáltalán nem segíti elő az objektív megismerést és értékelést. Amíg a cigányt sajnálni kell, amíg a cigány lejjebb van az általános megítélésben, addig őt hajlandók megsajnálni, De hogyha a cigányság egy szintre kerül, vagy ne adj isten valahogy egy gondolattal a társadalomban följebb kerül mint a környezete, akkor sértve érzi magát az, aki kapcsolatba kerül vele, és ezt érezteti is. Pedig a cigányoknak nagy a szívük, a lelkük, és akkor tudják a legkülönbet magukból kihozni, hasznosat produkálni, ha megvannak a feladatok, tevékenységek, amik bennük élnek, és akkor ők igen versenyképesek. Mi azt a feladatot tűztük magunk elé, hogy ezt a versenyképességet előidézzük, megszervezzük és menedzseljük.

1989. július